Sokáig nehéz volt akár csak elképzelni is, hogy egy betegség adhat bármit. Amikor fájdalommal, korlátokkal és bizonytalansággal élünk nem ajándékokat keresünk, hanem megoldást, enyhülést, válaszokat. Mégis, idővel bennem is megszületett egy másfajta megközelítés: mi van akkor, ha ez az állapot nemcsak elvesz, hanem tanít is valamit?
Saját megélés – amikor a test már jelez
Az endometriózis üzenete számomra nem egyik napról a másikra vált érthetővé. Sokáig csak azt éreztem, hogy valami nem jól működik bennem, fáj, megkeseríti az életemet, és nem értem miért kaptam ezt a betegséget. Utólag jöttem rá, hogy mennyire eltávolodtam magamtól. Egy olyan életet éltem, ahol a munkahelyi megfelelés, a teljesítmény és a folyamatos cselekvési vágy felülírta a belső jelzéseimet. Nem volt időm megpihenni, nem volt időm megérezni, mire lenne valójában szükségem. Elnyomtam a lelki érzékenységemet, a ciklikusságomat és a személyiségemet, valamint pihenésre nem szántam időt, mert benne voltam a pörgésben. A testem viszont nem tudta ezt a tempót tovább tartani. A betegségem végül megállított ott, ahol én magamtól nem tettem volna.
Ez indított el egy mélyebb önismereti úton. Nem hirtelen felismerések jöttek, inkább lassú, néha kényelmetlen kérdések: Ki vagyok én valójában? Mit szeretek és mi az, amit csak csinálok, mert “kell”? Hol nem vagyok jelen az életemben? Mit jelent számomra az egyensúly, és mit teszek – vagy nem teszek – érte nap mint nap?
Szemléletváltás – mit üzenhet egy betegség?
Egy idő után világossá vált számomra, hogy a betegség nem ellenségként jelent meg, hanem jelzésként. A pszichológia és a pszichoszomatikus szemlélet is régóta beszél arról, hogy a test és a lélek nem külön rendszerek. A tartós stressz, az elfojtott érzelmek, a folyamatos túlterhelés idegrendszeri szinten is nyomot hagynak, nem beszélve arról, hogy ezek az életmódunkra (pl.: táplálkozás, mozgás, pihenés, hormonrendszer) is hatással vannak. A test egy ideig tűr, elvisel, majd üzen, és egyre “hangosabban” és egyértelműbb jelekkel. A testünk intelligens, és a MI ÉRDEKÜNKBEN jelez és kér változtatást.
A szemléletváltás számomra azt jelentette, hogy nem harcolni kezdtem az állapotom ellen, hanem megérteni próbáltam: mit kér tőlem ez a helyzet, mire van szüksége a testemnek és a lelkemnek?
A szemléletváltás megszületése után fontos, hogy lépésről lépésre a cselekvés útjára lépjünk. Nézzük meg, mit és hogyan tehetünk önmagunkért. Vállaljuk a felelősséget a jóllétünkért és mindennapi apró döntéseinkben egyre gyakrabban válasszuk önmagunkat. Azt azonban érdemes hangsúlyozni, hogy nem minden felett van kontrollunk, nem tudunk mindent és mindenkit irányítani. De sokkal több felett van, mint elsőre hinnénk. És pont ezeken a területeken tudunk nagyon is sokat tenni a mindennapokban. (Ajánlom egy korábbi blogcikkemet, amely azt a témát járja körbe, hogy krónikus betegség esetén mire van ráhatásunk.)
Amikor nem az a fő kérdés, hogyan tüntessem el minél gyorsabban a tüneteket, hanem az, hogyan tudok biztonságosabb, kímélőbb, önazonosabb életet élni, akkor valami átbillen. Nem passzív belenyugvás történik, hanem aktív együttműködés.
Általános tanulságok – nem csak endometriózis esetén
Azt látom, hogy sok nőnél – nem csak endometriózissal érintetteknél – hasonló minták jelennek meg: túlvállalás, állandó készenlét, a saját szükségletek háttérbe szorítása. Egy ilyen állapot akkor válhat kapuvá a mélyebb önismeret felé, amikor már nem csak túlélni akarjuk a mindennapokat, hanem elkezdünk őszintén kérdezni magunktól. A betegség ilyenkor lehetőséget adhat arra, hogy újradefiniáljuk a kapcsolatunkat önmagunkkal.
A változás ritkán gyors. A gyakran évek alatt kialakult életmódot, gondolkodást, belső működést nem lehet néhány hét alatt átírni. De minden apró lépés számít: tudatosabb táplálkozás és mozgás, idegrendszert támogató pihenés, valódi határok, őszinte önreflexió. Ezek nem látványos dolgok, mégis mélyen átalakítóak.
A fentieken kívül az endometriózis “ajándék”-ként hozhat új kapcsolódásokat, támogató közösséget, mélyebb önismeretet. Segíthet rálátni és lassan elengedni régi mintákat. Közelebb vihet az önelfogadáshoz, a ciklusunkhoz, a női minőségeinkhez – a lágysághoz, a befogadáshoz, a megpihenéshez és a kreativitáshoz.
Nem kell szeretni, elég meghallani
Nem gondolom, hogy hálásnak kell lennünk a betegségeinkért. Nem kell megszépíteni a fájdalmat. De ha egyszer képesek vagyunk meghallani, mit üzen a testünk, akkor a betegség már nem csak veszteség lesz, hanem egy fordulópont. Egy lehetőség arra, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz – és talán egy élhetőbb, teljesebb élethez.
Ha szeretnéd Te is megtapasztalni milyen a valódi szemléletváltás, akkor keress bizalommal egyéni női mentoringgal kapcsolatban, vagy csatlakozz a február 16-án induló Holdvirág programomhoz, amelyet kifejezetten endometriózissal élő nők számára alakítottam ki.
